A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recycle. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recycle. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 24.

párnák régi pólóból

Amióta varrom a párnákat a Lamoppe-ra, semmi időm a blogra. Úgyhogy legegyszerűbb lesz, ha ezután azt posztolom, amit éppen csinálok és beleillik a blogtematikába is (nem mintha kéne, hogy érdekeljen odaillik-e vagy sem, végülis ez az én blogom, azt írok bele, amit akarok,de azért mégis...).
Szóval, párnákat készítettem magunknak, pólók felhasználásával. Nagyon bírom a rusztikus megjelenést a textileken és ehhez jól jött, valami zsinórnál vastagabb, durvább anyag.



A pólózsinór előállításához szükség volt pár kiselejtezett darabra.








Csíkokat vágtam, úgy, hogy az egyik oldalon megálltam a végétől pár centire.







Ahhoz, hogy egy, hosszú pólószálunk legyen, az egyes sorok végénél a pólót, az azt követő sor, (a póló másik oldalán lévő) elejéhez vágom át, ahogy a fotón látható a fehér vonalakkal.





Három szép motringot kaptam.
Egy átlagos pólóból 15-20 méter fonal nyerhető (!).






A szálakat hármas fonattá szőttem, és ezzel kész is az első díszítés.









Az első két párnánkat ezzel a fonattal applikáltam, sima zsinór, illetve filc kiegészítéssel.











A harmadik párnát  pasztellesebbre szántam, halvány türkiz vászon alapra a világos pólóból nyert csíkokat "lógattam" .







Az egyik végük bevarrva a párnába...










... a másik szabadon lóg.  











Úgyhogy ilyeneket csinálok most, meg töltöm fel a honlapot az új kollekcióval és próbálok aludni este, amikor a szokásos ötletroham elárasztja a fejem és legszívesebben kiugranék az ágyból, hogy azonnal megvarrjam az éppen aktuálist. És meg kell mondjam, ez egy nagyon jóleső stressz.
recycled t-shirt cushion


2012. szeptember 9.

dizájnolj fogkrém tubussal

ruhadísz fogkrémes tubusból

Nagyon foglalkoztatnak mostanában a recycle ötletek, megoldások a divatban. Összegyűjtöttem pár  igényes darabot mutatóba, no meg egy sajátot is. Ez utóbbi a nemrég varrt fekete ruhámra készült rátét-díszként, egy fogkrém tubusából.
A kimosott, megszárított fogkrémes tubust tetszőleges csíkokra daraboltam fel, majd félbehajtott ferdepánttal tűztem oda mindkét végén a ruhám vállrészére (természetesen a fehér belsejével kifelé:). A másik fajta, ezüst színű tubusbelsőből egy garbóm nyakrészére kreáltam díszítést.





a ruha válldísze is fogkrémes tubusból van

a két darab együtt


Különleges ékszerek PET palackokból:


forrás

PET palackból készített fülbevalók  -  forrás

forrás

ékszertartó állványka a palackok aljából - forrás
Ugye milyen jók?

2012. május 21.

babapárna



babapárna egyik oldal

másik oldal

Jópofa babajátékot készíthetünk megmaradt szalagok, fonalak felhasználásával.

Amióta varrogatok otthon, csomó dirib-darab anyagom gyűlt össze, erre egy felhasználási ötlet ez a babapárna. Ez a darab kétoldalú, az egyiken szalagok, és a zöld pöttyös anyag alá bújtatott töltőgolyók szórakoztatják a legkisebbet.  A másik oldalát fonalszálak, farkasfog, és fehér, puha babapolár díszíti, ami alá csörgő celofánt varrtam be. Minden értelemben gyerekjáték az elkészítése, és nagy sikere volt nálunk.
















2012. május 4.

lámpa újságpapírból

pikkelyes újságpapír lámpa

Azt is imádom a gyerekeimben, hogy mindig lehet rájuk számítani, ha inspirációról van szó. Egyik nap például elmerengtem a szép kis háromszögekre vágott magazinlaphalmokon az asztalon. Az újságpapírt persze már sokféleképpen felhasználták, rizsgömbön is, de ezt a pikkelyes verziót még nem láttam. Egyszerű megcsinálni, hihetetlenül hangulatos és dekoratív esténként a fénye (mi a teraszunkra tesszük), engem valami űrjelenségre emlékeztet, nagyon tetszik.

2012. április 15.

képtartó uszadékfából

Amikor a múltkor uszadékfákat gyűjtöttünk a Kopaszi-gáton, rögtön tudtam, hogy az egyikből egy kedves blogger, ordinary mommy design ötlete alapján képtartót fogok készíteni. Tutorial a linken, úgyhogy most csak az eredményt prezentálom.


képtartó uszadékfából

Gyönyörűek az uszadékfák, függőt vagy szélcsengőt is lehet belőlük csinálni.

a fényképeket oválisra vágtam

2012. március 24.

hulahopp-karikás szőnyeg pólóból



hulahoppkarika + póló  = szőnyeg

Hulahopp karika, pólócsíkok, egy kis idő és kész a szőnyeg!
Szép, hasznos, újrafelhasználós, egyszerűen és gyorsan elkészíthető, egyszóval szuper találmány (kösz http://familyfun.go.com/crafts/hula-hoop-rug-995304/ !). Amellett, hogy rajongója vagyok a kerek szőnyegeknek, az is tetszik benne, ahogy a pólócsíkok egy egyszerű technikával kábé láthatatlanul egymásba fonhatók.. Ez a szőnyeg babapihenőnek készült a kertbe, átmérője 85 cm. A hulahopp karika 95 cm-es átmérőjű volt. Meg lehet próbálkozni fekete, műanyag vízvezetékcső karikába hajlításával is, és úgy már nagyobb szőnyeg is készíthető. Alább a leírás pár módosítással az eredetihez képest.
Amúgy hula vagy hulla?