2013. április 24.

párnák régi pólóból

Amióta varrom a párnákat a Lamoppe-ra, semmi időm a blogra. Úgyhogy legegyszerűbb lesz, ha ezután azt posztolom, amit éppen csinálok és beleillik a blogtematikába is (nem mintha kéne, hogy érdekeljen odaillik-e vagy sem, végülis ez az én blogom, azt írok bele, amit akarok,de azért mégis...).
Szóval, párnákat készítettem magunknak, pólók felhasználásával. Nagyon bírom a rusztikus megjelenést a textileken és ehhez jól jött, valami zsinórnál vastagabb, durvább anyag.



A pólózsinór előállításához szükség volt pár kiselejtezett darabra.








Csíkokat vágtam, úgy, hogy az egyik oldalon megálltam a végétől pár centire.







Ahhoz, hogy egy, hosszú pólószálunk legyen, az egyes sorok végénél a pólót, az azt követő sor, (a póló másik oldalán lévő) elejéhez vágom át, ahogy a fotón látható a fehér vonalakkal.





Három szép motringot kaptam.
Egy átlagos pólóból 15-20 méter fonal nyerhető (!).






A szálakat hármas fonattá szőttem, és ezzel kész is az első díszítés.









Az első két párnánkat ezzel a fonattal applikáltam, sima zsinór, illetve filc kiegészítéssel.











A harmadik párnát  pasztellesebbre szántam, halvány türkiz vászon alapra a világos pólóból nyert csíkokat "lógattam" .







Az egyik végük bevarrva a párnába...










... a másik szabadon lóg.  











Úgyhogy ilyeneket csinálok most, meg töltöm fel a honlapot az új kollekcióval és próbálok aludni este, amikor a szokásos ötletroham elárasztja a fejem és legszívesebben kiugranék az ágyból, hogy azonnal megvarrjam az éppen aktuálist. És meg kell mondjam, ez egy nagyon jóleső stressz.
recycled t-shirt cushion


2013. március 31.

húsvéti sokadalom




Az idei húsvéti asztalra textiltyúkokat varrtam a  Bebi Tündérországa blog tutorial alapján. Pofonegyszerű az elkészítésük és nagyon feldobták az idén amúgy is színesre és vidámra sikerült vasárnap reggeli lakománkat.

Az elkészítés lépésről lépésre az alábbi linken olvasható:
http://www.bebitunderorszaga.blogspot.hu/2011/03/csibe-varras-tutorial.html

Még locsoló ajándéknak megvarrni sem késő, tényleg percek alatt megvan :)




textil csibék






Mindenkinek nagyon békés és örömteli ünnepelést kivánok szeretettel!

2013. március 18.

gyors húsvéti dekoráció papírból

Hihetetlen, hogy a tavalyi húsvéthoz képest mennyire nincs időm most az előkészületekre. Mondjuk a kinti zimankó se segíti a ráhangolódást a tavaszi ünnepelésre...
Ezért most egy villámgyors, ám mutatós ötletet hoztam. Az Aldiban időnként kapható színes kartonkészletből készítettem tojás - zászlófüzért, persze akármilyen más dekorpapír is megteszi. Nálunk csodásan fest ablakdíszként, de asztali dekorációként vagy barkára függesztve is vidám dísze lehetne a lakásnak.





Szükség van hozzá egy darab szalagra, ollóra, meg sniccerre, meg persze a mintás papírokra.











Sablon segítségével egyforma tojás alakzatokat vágunk a papírokból. Az enyémek 8 * 6 cm-esek.
















Sniccerrel két párhuzamos bemetszést ejtünk a tojások felső részén.













Egy nagyobb tűre csomózzuk a szalagot.
















A tű segítségével áthúzzuk a szalagot a metszéseken.
















A végeken maradjon 20 cm a felfüggesztéshez.













gyors húsvéti dekoráció
asztaldíszként


húsvéti ablakdísz


amint látható, még a karácsonyi tortacsipke füzért se szedtük le...





2013. február 4.

lótuszpárna varrási segédlet

Nagyon örülök, mert kaptam egy kedves levelet Anikótól, amiben részleteket kért a már korábban bemutatott lótusz szőnyeg/párnám varrásával kapcsolatban. Az előző posztból tényleg nem derül ki az "építkezés módja", úgyhogy íme a pótlás :)
Várom a beszámolót és ha van kedved, küldj képet is, szívesen felraknám a blogra!

ez tehát a szőnyeg/párna

2013. január 31.

Mikulás jelmez farsangra

Holnap lesz az ovis farsang, még szerencse, hogy a fiunk Mikulás akart lenni, amit hamar össze tudtam rakni. Amúgy egész évben a piros ruhás a téma, december előtt készülünk, utána emlékezünk. Találóbbat nem is választhatott volna Ármin, főleg, hogy még tavaly kaptunk egy Mikulás sapkát.
A köpönyeg egy egyszerű raglán ujjas polárfelső szabásmintájából lett átalakítva, ha valakit érdekelnek a 110-es méretek, szívesen ráírom a fotóra, hasznos darab, például fürdőköpeny is készülhet belőle, varázslótalárról már nem is beszélve.
A csizma a decathlonos hótaposója belső része, a püspöki bot meg egy görcsfűz ága, amire ragasztópisztollyal egy fagolyót ragasztottunk. A puttony, bár nagyon megy a szerkóhoz, mégis egy felnőtt darab, valamikor (értsd Ármin előtt) még az én tulajdonomat képezte.


2013. január 23.

szürreális jelentés az Ikeából

Ma délután, a szokásos Madonna-Pink Floyd tengelyre komponált mix közben egyszer csak a jó öreg Bikini sláger (Adj helyet magad mellett...) zendült fel az Ikeában. A zavart és hitetlenkedő tekintetek összeakadását követően  családias buli-hangulat alakult ki legalább 5 percig.

2013. január 16.

BUÉK!

így fél hónap késéssel...:) 
Jön a fagy és a hó, úgyhogy hajrá, a természetben is kiélhetjük kreatív hajlamainkat, ahogy a kisfiam példája is bizonyítja. Azt hiszem nyitnom kell egy új rovatot, Ármin alkot címmel, mert egyre érdekesebb dolgai vannak. Az alábbi hókapu persze apai segítséggel készült, aki szintén nem marad le kreativitás dolgában a legény mögött. A szünetben pihenőpályán voltam, most viszont beindultak a dolgok, megváltozattam a boltkezdeményem nevét ( www.lamoppe.com) és elkészült egy újabb adag párna.  Hát így vagyunk mostanság.



Örömteli szánkózást/hógolyózást/hóember és tsai építést kivánok mindenkinek!

2012. december 19.

segítség, mindjárt itt a karácsony!

gyors dekoráció készítése a semmiből


Na, ez  az év is jól alakult,  egyszer sikerült posztolnom karácsony témában szeptember közepén, majd most, alig négy nappal az esemény előtt...mindegy, hátha vannak rajtam kivül még más linkerek is, akiknek jól jön ez a bejegyzés. Egy kivételével csupa ripsz-ropsz, a semmiből elkészíthető dekorációk következnek, tésztából, fonalból, kartonból, tortacsipkéből, amik feltehetően minden háztartásban fellelhetőek.




1. Karácsonyi bunting

Ez mondjuk macerásabb a többinél, kellenek hozzá textilháromszögek, pomponszalag, ferdepánt, meg persze varrógép. Színt színnel szemberfordítva összevarrjuk a háromszögeket a két oldalán, kifordítjuk, majd bevarrjuk a ferdepántba. Dekorálhatjuk pomponszalaggal, vagy díszhímzéssel.





2.  Tortacsipke - pompon szalag

Filigrán díszfüzér, akár karácsonyfára. Pompon kell csak hozzá (rövidáru boltban kapható, ha nincs otthon), meg tortacsipkéből  ragasztott tölcsérkék. Tű segítségével zsinórra fűzzük az elemeket.






3. Bojtok és papírszívek füzére

Fonalból bojtokat készítettem pillanatok alatt az Inspiratívon található nagyszerű bemutató segítségével.
Piros kartonból vágott szívekre tortacsipkét ragasztottam, összekombináltam a rojtokkal, pomponokkal és már kész is volt.








4. Tésztadíszek

Ezt már részleteztem az előző karácsonyos posztban, csak a mostaniakat piros akrillal fújtam le, nem fehérrel. A Tuskóban kapható Universe sajáttermék száraztészta kell hozzá (bolygó, hold, nap...stb).  Vigyázat,  előfordulhat, hogy karácsonyfánkat ufók népesítik be.





5. Tortacsipke fényfüzér

Szintén tortacsipke tölcsérkékből készül, az izzók köré applikáltam (ez LED-es sor volt), a tövüknél selyemszalaggal tekertem körbe őket.






karácsonyi díszek tésztából, fonalból, papírból,tortasipkéből

Részemről a lustaság miatti rossz lelkiismeret letudva, lakásunk karácsonyi girlandokban és fényekben pompázik :)

Ha kiváncsiak vagytok, milyen díszek lesznek fahéjrúdból vagy PET palack kupakból, nézzétek meg a másik
karácsonyos posztomat is :
http://sublotblog.blogspot.hu/2012/09/konyorgom-hol-van-meg-karacsony.html