2013. május 9.

rózsás párna

Már egy ideje foglalkoztat a rózsa készítés textilből, nemrégen pedig kütyüt is vettem hozzá (imádom ezeket). Na ne gondoljunk semmi komolyra, két műanyag pántról van szó, aminek a segítségével egyszerűen előállíthatók szép rózsák. Sajnos legnagyobb mumusomat, a kézzel öltést így se tudtam megúszni.





Ennek a két videónak a segítségével tanultam a gyártást. Hogy ne legyen reklámízű a dolog, biztos létezik házi módszer is, de most  egyszerűen nem akartam azzal tölteni az időmet, hogy utánajárok, megláttam a kütyüt, és ennyi elég is volt.






Készítettem pár párnát belőlük, mert szerintem nagyon jól mutatnak a rózsák rajtuk. Az egyik egy vidám,  kék pettyes darab lett, a másik shabby chic hangulatú, halvány babakék, a harmadik meg egy dinamikus, gipsy style fekete  - tarka. Mondanom se kell, ez utóbbi a kedvencem, el is határoztam, hogy jövő vasárnap, amikor a szó szoros értelmében vásárra viszem a bőrömet (GOUBA a Deák térnél, gyertek!), többek között ezt a párnát is árusítani fogom. 











a rózsa levelei filcből vannak


Nagyon beleszerettem ezekbe az applikációkba, és bár elég munkás, szerintem nagyon megéri a pepecselést, úgyhogy biztosan. folyt.köv. Közben gyönyörű vintage anyagokat szereztem, amiből szintén lesz egy sorozat, a pomponos bohém szériáról nem is beszélve. Ilyenkor kéne még két klón meg úgy ötször annyi varróidő :D

6 megjegyzés:

  1. Nekem is az a kedvencem! :) Szinte kiugranak a rózsák a háttérből. Ha a klónozás összejön, akkor szólj nekem is. Csatlakoznék.
    Szorítok nagyon, hogy jól add el magad. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki igen, de le nem ugranak, mert nagyon odavarrtam őket :)
      Az eladásról, elkél a drukk, és remélem a cuccaim eladják magukat, mert elég alkalmatlan vagyok az árusításra...:D

      Törlés
  2. Ismét elképesztőt alkottál, nagyon tecccccik:) Megint a kövön hasalok a párnáid előtt...

    VálaszTörlés