2013. október 19.

turbófelújítás 2.rész - fali dekor.

Itt kezdődött:
http://sublotblog.blogspot.hu/2013/10/turbofelujitas-iresz-avagy-akkor-most.html



Szóval, a lakás már fehér, a bútorok fehérek, kivéve az ágy mellettieket, amikhez nem lehet hozzányúlni. Ez amúgy egy vendégfogadó apartmanszerűség lesz, ezért van egy szobában az ágy és a "nappali" sarok is. A tulaj mindenben szabad kezet adott, csak a piros ágyhoz ragaszkodik, dehát pont ez a szép az egészben, hozzárendezni mindent. Egyelőre az óriási falfelületeken gondolkozom. Az ágy feletti a leghatalmasabb, erre már van tervem, amit egy felmosó feje és az alábbi fotó ihletett:


Úgy éreztem, mindenképp kellenek képek, ezért pár Tűzoltó Sam alatt összedobtam a világ leggyorsabb DIY geometrikus festményét (hemzseg a net a leírásoktól, úgyhogy etttől most inkább megkímélnélek benneteket).
Lényeg, hogy a látványos végeredményhez mindössze festőszalag, akrilfesték kell, meg úgy 20 perc. Hogy 
hová kerül, még nem tudom, talán az előszoba falára. 





A másik egy toll rajz, Sharpie filccel ügyködtem, szintén feszített vászonra (Office Depotban vettem a vásznakat, ezres körül vannak az ilyen nagyobbak). Ez jó lesz a kanapé környékére, megtörni a fekete tömegeket.



És most azt szeretném kérni, hogy a gyengébb idegzetűek inkább ne olvassák a továbbiakat...
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Üdv bátrak!
Szóval az van, hogy nekimentünk a leülős garnitúrának. Először vászonnal akartuk leburkolni, de annyira nagyok, habcsókok és csúfak, és ráadásul rengeteg textil is kéne hozzájuk, hogy desperate woman módon bedobtam a mentőötletet: kenjük le festékkel azt is!!!
Jelentem, a  dolog működik.
Egy boutique hotelben valószínűleg így is hánynának tőle, de az a helyzet, hogy a vizes zománcként előadott, gyakorlatilag akrilfesték, teljesen jól befedte a foteleket (a space motívum áttetszik, de már nem  rágógumizöld, hanem fekete árnyalatokban),  a plüss minőség se változott sokat, nem keményedett be nagyon, inkább csak durvább lett. Nem lett foltos, olyan mintha textilfestékkel sötétítettük volna be.  Legjobban amiatt aggódtam, hogy kemény, töredezős és fehér foltos lesz a cucc, úgyhogy nagy megkönnyebülés volt a festéspróba sikere. El nem tudom képzelni, mit tudtunk volna egyébként csinálni velük. Nagy igénybevételnek lesznek kitéve (rengeteg vendég), majd meglátjuk, hogy szuperálnak.
így most van két feketés puffancs, amikre throw kerül majd, meg sok párna, hogy megtörjék a feketeséget.



Ti mit csináltatok volna a fotelekkel? De csak iszonyú spórolós megoldással? 

4 megjegyzés:

  1. Hú, az a toll! Nagyon jól néz ki... főleg így fekete-fehéren!

    VálaszTörlés
  2. Köszi, szerintem is jobb így, mint színesen, legalábbis most ebbe a lakásba :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a tollat megcsinálnám, de szabad kézzel nem merek nekiállni... Nincs belőle nyomtatható verziód???

    VálaszTörlés
  4. És csak ezzel a Sharpie filccel lehet a vászonra rajzolni?

    VálaszTörlés