2012. augusztus 29.

tűzoltóautós zsák ovisoknak


oviszsák tűzoltóautó jellel
eleje

























Jövő héten kezdődik az ovi! Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar eltelik ez a három és fél év. Basszus, a  fiunk bekerül a rendszerbe. Milyen jó, lesz egy kis időm. Jaj ne, alig fogjuk látni egymást, ki fog nekem visszabeszélni és okoskodni napközben? 
Ilyesmik, és társai járnak mostanában a fejemben. 
Mint anno a szülésre a babatakarót, úgy varrom most ezt a oviszsákot Árminnak, és egy kicsit magamnak. 
Hogy könnyebb legyen megemészteni "egy új kor kezdetét", hogy elindul a világba, nélkülünk.
Na jó, itt leállok, mielőtt még a szentimentalizmus teljesen maga alá temetne, szörnyű ez az anyaság...:D

Az ovis zsákot mindenhol kérik, otthon is egyszerűen elkészíthető. A szabásmintát a nagyszerű Textilországról töltöttem le (csak regisztráció szükséges hozzá), itt lépésenként lejrják a varrás menetét is. Most, a fényképeken látom, hogy szebben is meg lehetett volna csinálni, steppelt anyagból, aminek van tartása és egy kicsit más arányokkal.

Ármin az óvónéni által felkínált körte, hold és mozdony jelek közül a tűzoltóautót választotta, elhatározását rövid egyezkedés után keresztül is vitte, úgyhogy ez került végül a zsákjára.

2012. augusztus 5.

a nagy sublót átalakítás...

...avagy régiből régiest


felújított sublót fa díszítőelemmel

Lassan fél éve írom a Sublót blogot, úgyhogy igazán eljött az ideje, hogy sort kerítsek a névadóm felújítására, mely régóta foglalja a műhelyem háromnegyed részét. A szuper állapotban lévő sublótot még a Vaterán vettem 3000 ft-ért, és bemutatkozó alkotásomnak szántam a blogon. Hát, legalább elkészültem vele, ugye...:)

utána

előtte

Megdöbbentő amúgy, hogy ismerőseim megdöbbentően nagy százalékának fogalma se volt róla, hogy mit is jelent a blogom neve, anyukám viszont helyreigazított, hogy sublód az, nem sublót. Ennyi talány után jöjjön egy kis magyarázat a Magyar Néprajzi Lexikonból:

sublót

tárolóbútor, alacsony fiókos szekrény. Tájnyelvi változatai: fiókos kaszten, kaszli, kaszni, komód, sublat, suplód. – Elődje Angliában a 16. században jelent meg, s u. ott a 17. sz. második felében tűnt fel a parasztházakban. É- és Közép-Európa parasztságánál a 18. sz.-tól terjedt el, a hagyományoknak megfelelően főleg festéssel díszítve. Hagyományos helye a szoba főhelyén, a tükör alatt található.


Most, hogy így kiokosodtunk, következzen a szekrény átalakítása, lépésről lépésre.

2012. augusztus 2.

Köszi!

A Kucorgó Ökorganizáció blog megajándékozott ezzel a szép díjjal.




Megjegyzem, eléggé érdemtelenül, ugyanis az utóbbi pár hónapban nagyon elhanyagoltam a blogomat. Persze, mentség az mindig van, evidens, hogy kevéske szabad időmben krimiket kell, hogy olvassak, ahelyett, hogy előrukkolnék végre a raklap asztalkámmal vagy a befőttesüveg csillárral (nyugalom, próbáltam egy hatszáztizenötödik, lehetőleg még nem látott megoldást kitalálni mindkettő lerágott csontra :D) szóval magyarázkodhatnék és meg is teszem...
De vissza a díjhoz: köszönöm!
És úgy örülök, hogy pont az adta, akitől az első tök pozitív visszajelzést kaptam, és akinek a blogolása nekem is tetszik, legszívesebben neki küldeném első körben vissza ezt a szép gesztust.

A díjjal járó feladatok:
1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell. 
3. 11 kérdés feltevése
4. 11 ember jelölése


Gyilkosak  a kérdések,  de azért megpróbálom. Viszont a jelöléssel gondok lesznek, jó, ha a saját blogommal tudok foglalkozni, nagyon keveset olvasok (Kucorgót meg ugye már díjazták), úgyhogy időt kérek, amíg tájékozódom.

11 dolog magamról:

1. szeretném leépíteni az elvárásokat magamban
2. nem igazán sikerül, de
3. próbálkozom
4. szerencsés vagyok
5. szeretek kampányszerűen dolgozni
7.  idegesít az angol humor
8.  imádom az indiai kaját,
9.  a jéghideg trappista sört,
10. a jó zenéket,
11.  legfőképpen pedig azt a három embert és egy négylábút, akikkel a mindennapokon osztozom

+1. Gary Oldmant is nagyon bírom 



Kérdések:
1. Miért kezdtél el blogot írni?
- terápiás célból
2. Minek örültél a mai a legjobban?
- ezt a kérdést sajnos nem értem :) 
3. Mit vársz ettől a naptól?
- 11./1 (na jó, az idei legfinomabb mentás limonádét)
4. Mit vársz ettől a héttől?
- 11./1
5. Mit vársz ettől a hónaptól?
- 11./1
6. Mit vársz ettől az évtől? (Hopsz, ezekkel a mit vársz kérdésekkel, rögtön 4 meg is volna, és még lehetne fokozni :)
- 11./1 (ezt most szívtad Kucorgó)

7. Ki a kedvenc íród? 
- Cortazar  Vonnegut  Rushdie  M.C.Beaton

8. Melyik a kedvenc vicced?
-  mindig elfelejtem

9. Szerinted mi a barátság?
- az, amiről mindketten úgy gondolják, hogy az

10. Mi az amit a legjobban utálsz?
-  a babonát talán

11. Mi az amit a legjobban szeretsz?
- azt az érzést, amit megpendít ennek a számnak az eleje (vigyázat! ez a klip annyira idétlen, hogy már a jóízlés megzavarására alkalmas, szigorúan csak hallgatni szabad)



2012. július 21.

hol jártál..

Ezt a szuper filmecskét szeretném megosztani, már nagyon rég láttam, de most megint szembejött. Zenéjét Huszár Endre mellett az a Nagy János jegyzi, akit többek között a Free Style Chamber Orchestra alapítójaként és jazz zongoristaként is ismerhetünk. Az animációt nem tudom ki intézte, de le a kalappal, az egész úgy jó, ahogy van!


Egyébként nem vagyok eltűnve (csak még egy hétig), nemsokára prezentálok egy régiből régiesre transzformált, igazi sublótot :)
Süss fel nap!

2012. július 3.

lótusz párna


lótusz párna

A múltkori fürdőszoba szőnyeges posztot írva támadt az az ötletem, hogy egy nagyobb volumenű valamit is készítsek hasonló technikával. Ez a párna ( ágydísz, térelem?) plasztikusabb formát öltött, flíz bélést kaptak a szirmok és az alap korong is, amire rávarrtam őket. Jó alkalom maradék anyagok felhasználására!






A szirmok alja egy egyszerű fehér textil, ez, a színével lefelé fordított "szirom tetővel" lett rávarrva a vatelinre. 





Ezt kifordítva körbeszegtem fekete ferde pánttal. 














A lótusz alapja egy szintén flízzel bélelt korong, aminek a közepére, ahol majd a virág közepe is lett, tripla vatelint varrtam be.












kertbe is jó ülőpárnának



lotus shaped rug

Részletes varrási segédlet:

2012. június 20.

rózsás hangulatban



before-after


 Bár a stílus abszolút nem én vagyok, mégis ez jött ki ebből a bútorból (belőlem), ráadásul tetszik is.
Az alapdarab egy kissé romos, de tiszta fa ónémet szekrényke volt. Az örömteli felújítás lépései lejjebb:

2012. június 6.

a Sublót már a Facebookon is

Feltettem a blogom a Facebookra,  ide:
http://www.facebook.com/pages/Subl%C3%B3t-M%C5%B1vek/200443790078472

Nem csak a Sublót blog posztjait töltöm fel, hanem igyekszem érdekességekkel is frissíteni.
Köszi, ha lájkoljátok!
 

2012. június 5.

narancs-türkiz a bútoron




before-after


Hű, ezzel most jól megszenvedtem. Még a Vaterán lőttem pár hónapja két éjjeliszekrénynek nevezett kisbútort, (ne felejtsem el, hogy minden ilyen, "Bonanza" típusú förmedvényt a jövőben messziről elkerüljek!). Persze az is lehet, hogy maga a bútorcsalád igényes, és előző gazdái ragasztották körbe a fiókokat levakarhatatlan műanyag bevonattal, valamint hagyták érvényesülni a pozdorjacsoda minél több részét egyéb helyeken. Pedig a képeken olyan jól néztek ki. Mindegy, ilyet soha többé vár még a második darab is, hurrá!

Na lássuk, mit kellett rajta elvégezni:

2012. május 26.

virágszőnyeg fürdőszobába




"rózsa" szőnyeg polártakaróból

Szóval az történt, hogy egy nagyon kedves és ötletes blog gazdája, Kucorgó egy múltkori kommentben arra inspirált, hogy fürdőszobaszőnyegeken kezdjek gondolkodni. Szempontok: legyen meleg érzetű, puha, nedvszívó és hamar száradó. Történt még az is, hogy a kertben kivirágzott egy gyönyörű, fehér rózsabokor.Rögtön jött is az ihlet, egy párszázas fehér polártakaró személyében. Végül is mondhatom, hogy Ikea hack közeli megoldás született, a takaró feléből elkészült a 65 cm átmérőjű szőnyegrózsa alapja és szirmai, a polár szélén lévő "kukacokból" pedig a virág közepe. Leteszteltük, vicces és jó érzés erre kilépni, mosható is. Az aljára érdemes csúszásgátlót szabni.
így készült:


Ikea Polarvide takaró

a szirmok aljára ráncot varrok



A kerek alapra gombostűzöm átfedésben a darabokat, majd levarrom. A belső szirmokat ugyanígy, fedésben a külsőkkel. Közepére jön a csigavonalban felvarrt takarószél "porzó".













Izgalmas lenne még úgy megvarrni a szőnyeget (vagy ágydíszt), hogy a szirmok különféle maradék anyagokból lennének kiszabva, esetleg duplán véve, netalán vatelinnel bélelve, hogy az már szinte párnaszerű kreáció lenne. Ezt meg is csinálom!








simple flower rug made from Ikea blanket



UPDATE:  megvalósult a második verzió is a virágszőnyegre, lenti linkre kattintva látható a lótusz párnám:


http://sublotblog.blogspot.hu/2012/07/lotusz-parna.html














kő párna?



Kőpárna. Mert ez jutott róla eszembe. És ha tudnék fotósoppolni, biztos köré varázsolnék egy óceánparti  dizájnlakást nagy terekkel, ablakokkal. Organikus enteriőr, nyers felületek, uszadékfa elemek....ott jó helye lenne.
Bár nemrég megtanultam kötni, azért a fonal másféle felhasználása is nagyon érdekel. Ez most egy rém egyszerű rátét, több színt összesodortam, csigába tekertem, majd varrógéppel csillagban levarrtam. Lehetne fejleszteni, szerintem fogom is.

2012. május 21.

babapárna



babapárna egyik oldal

másik oldal

Jópofa babajátékot készíthetünk megmaradt szalagok, fonalak felhasználásával.

Amióta varrogatok otthon, csomó dirib-darab anyagom gyűlt össze, erre egy felhasználási ötlet ez a babapárna. Ez a darab kétoldalú, az egyiken szalagok, és a zöld pöttyös anyag alá bújtatott töltőgolyók szórakoztatják a legkisebbet.  A másik oldalát fonalszálak, farkasfog, és fehér, puha babapolár díszíti, ami alá csörgő celofánt varrtam be. Minden értelemben gyerekjáték az elkészítése, és nagy sikere volt nálunk.
















2012. május 19.

mécsestartó befőttesüvegből


mécsestartó befőttesüvegből

Még egy felhasználási módja a tortacsipkének. Filléres, dekoratív mécsestartókat készíthetünk befőttesüvegből, tortacsipke és sprayfesték segítségével. El tudnám képzelni egy low-budget kerti esküvőn asztalfénynek is.
így készül:

2012. május 15.

lámpa tortacsipkéből

lámpa tortacsipkéből

Ha már a múlt heti sámlifestésből maradt egy csomó tortacsipke, nyilván nem rendeltetésszerűen fogom felhasználni... Egyből eszembe jutott egy régóta áhított DIY projekt, egy lámpa, ami horgolt csipketerítőkből van összeállítva. Ennek megvalósítására - csipketerítők hiányában - a hálószobánknak még várnia kell, de, gondoltam, hátha működik tortacsipkével is a dolog. Aztán kiderült, hogy a Dos Family-s lányok már kipróbálták, úgyhogy nem kell izgulni, működik.
Szerintem egész jól sikerült, annak ellenére, hogy a száradást egy mindenlébenkanál szálkásszőrű tacskó megszabotálta (nem bizonyítható a káresemény, de tény, hogy a lampion enyhén meglyuggatva a földön feküdt a sandán néző borzeb társaságában).
így készült:

2012. május 12.

még mindig sámli

pöttyös műanyag sámli

csíkos

Nem tudok leállni a sámlifestéssel, nagyon úgy tűnik. Ezek ma készültek, az előző csipkeszéria után most kerek etikettcímkék segítségével pettyesítettem az elsőt,  festőszalaggal csíkosítottam a másikat. Sámlikkal most elég jól el vagyunk látva, úgyhogy kénytelen voltam új funkciót találni nekik, folyt.köv.....


2012. május 9.

újragondolt műanyag sámlik

redizájnolt műanyag fellépő


előtte
utána

Minden háztartásban megvan, nélkülözhetetlen, és többnyire rusnya. Először a lakásunkban bújtatott ezeréves darabbal próbáltam kezdeni valamit, az eredmény megosztó lett. Nekem viszont annyira tetszett, hogy vettem még egy darabot, hogy más színnel is kipróbálhassam a festést.

2012. május 4.

lámpa újságpapírból

pikkelyes újságpapír lámpa

Azt is imádom a gyerekeimben, hogy mindig lehet rájuk számítani, ha inspirációról van szó. Egyik nap például elmerengtem a szép kis háromszögekre vágott magazinlaphalmokon az asztalon. Az újságpapírt persze már sokféleképpen felhasználták, rizsgömbön is, de ezt a pikkelyes verziót még nem láttam. Egyszerű megcsinálni, hihetetlenül hangulatos és dekoratív esténként a fénye (mi a teraszunkra tesszük), engem valami űrjelenségre emlékeztet, nagyon tetszik.

DIY játékkonyha Hundertwasser szellemében





csináld magad játékkonyha
A fiunk babakonyhája már vagy egy éve várta a véglegesítést, és most végre sikerült befejezni. Először olajzöld sakktábla mintás vintage dizájnra gondoltam, az inspiráció azonban a hároméves tulajdonos személyében közbeszólt.
Ott hibáztam, hogy megkérdeztem, milyen színre fessem a babakonyhát, mire ő:
- Szép színes feketére. Jó lesz, nagyon jó! -
A megrendelő manipulálását fontolgatva bevillant Hundertwasser egyik nagyszerű épületének fekete-sakktábla motívuma. Ezzel mindenki jól jár, jöhet a fekete és nekem is kihívás megfesteni. Reméljük a mester sem forog sírjában a megvalósítástól...
Mindenesetre most megyek, és iszom egy sört a tiszteletére.

Az alap valamilyen Fyndben turkált Ikea szekrény, a sütő ajtaja bútorlap, a benne lévő ablak meg egy képkeret. A hátlap rétegelt falemez, csavarokkal rögzítve .

before
after